Nyírő Gyula
Budapest, Lehel utca 59.

1917-ben, Kolozsváron kapta meg orvosi diplomáját. 1920-ig dolgozott Lechner Károlyoldalán, majd 1922-ig Budapesten a lipótmezei elmegyógyintézetben tevékenykedett mint alorvos, 1927-ig a szegedi elmeklinikán volt tanársegéd, valamint adjunktus. 1926-ban Szegeden megszerezte egyetemi magántanári képesítését, 1931-ben pedig ugyanott címzetes rendkívüli tanárrá avatták. 1928-tól a lipótmezei elmegyógyintézet főorvosaként dolgozott, 1939-től az angyalföldi elmegyógyintézet igazgató főorvosa, 1951-től a budapesti orvostudományi egyetemen pszichiátriát tanított. Legfontosabb kutatási területe a skizofrénia volt, Meduna Lászlóval közösen vett részt a cardiazol-, illetve az elektro-sokk klinikai kidolgozásában. Ezen felül leírta a skizofrénia struktúra-elméletét. A híres emberek betegségeivel is foglalkozott és sikerült bizonyítania, hogy Semmelweis Ignác idegrendszeri tünetei a szepszis által okozott toxinfelszívódásnak voltak a következményei. (A 2000-ben, korszerűbb eljárással elvégzett vizsgálat viszont mégis az 1965-ös dementia luetica hipotézist igazolta.)